B : My Man

A helyzet a következő:

Vegyünk egy végzős egyetemistát, aki lehet, hogy soha nem is fog végezni.

Vegyünk egy visszavonult - ha csak átmenetileg is - amerikai focistát, aki lehet, hogy soha nem is fog visszatérni a pályára.

Vegyünk egy szerelmes embert, akinek a barátnője

nemsokára huzamosabb időre elhagyja az országot és emiatt szenved.

Mindenki azt mondja, hogy legyek optimista, mert minden jóra fordul. Mindenki azt mondja, hogy majd az idő mindent megold.

Szerintem nem. Csak az ember tudja megoldani a problémáit, az idő csak abban nyújt segítséget, hogy a dolgok balra vagy jobbra fordulnak.

Most, hogy itt ülök a Gödörben és kellemes jazz zene simogatja a füleim, nos ez a hangulat ragadtatott arra, hogy újra gépet ragadjak a kezembe.

Hiszek abban, hogy a dolgok jóra fognak fordulni, mert a befektetett munka, energia és idő megvan. Most már csak arra várok, hogy a dolgaim jóra forduljanak és tudjak őszintén mosolyogni. 

Nem is tudom mi volt a célja ennek a postnak, de most kifejezetten jól esett.

The show must go on!

A mostani viharos napoknak szerintem még messze a vége. Most nem akarok belemenni egyelőre chartokba, bővebb elemzésekbe, csak egy kávézóból van időm követni az eseményeket. Tehát a kérdésem az lenne a T. olvasókhoz, hogy mit gondoltok a magyar részvények jelenlegi állapotáról? Mennyire lehettek túlértékelve, mennyire érintik a kis magyar piac összefonódásai hosszabb távon az árfolyamokat?

Szerintem és ez mindenki véleményével megegyezik, a lejtmenet folytatódik, de ez már nem egy fekete pálya valahol az Alpokban, ez már base-jumping. Kőkemény, valós, fizikai fájdalmat, bizsergést és csodálatot ötvöző pillanatok sorozata.

És a legszebb az egészben, hogy most (mi) írjuk a történelmet.

Hosszabban is visszatérek a témára, de egyelőre ennyi.

Jó kereskedést mindenkinek!

4. nap - Fel északra, egészen Szlovéniáig

Az előző bejegyzésem egy kicsit összemosódott, mivel sikerült a két "pihenőnapi" élményinket összemosni, ezt a fáradtság számlájára írom (ma sem éppen a legkipihentebb vagyok, előre is exkluzálom magam:)).

Tehát az előző nap estéjén elmentünk Rovinjba, gondoltam meglepem Karit egy kis romantikával, ami nem is sült el rosszul. Ahogy leraktuk a kocsit, lesétáltunk a kikötőhöz, ahonnan valóban mesés látvány tárult a szemünk elé, nagyon szép az éjszaka kivilágított Rovinj. Miután végigdzsesszeltünk a parton, felmásztunk a dombtetőre, ahonnan a város jelképe, a grandiózus templom áll. Fent is jó volt a hangulat és egy kicsit megpihentünk és egy jót beszélgettünk. Aztán elindultunk lefelé, ahonnan még egyszer betámadtuk a dombot, de végül nem mentünk föl mégegyszer, nem volt már benne semmi kihívás. Útközben találkoztunk egy cicával, és Kari kiélhette kiapadhatatlan macska-szenvedélyét. :))

Visszafele még ettünk a kikötőnél egy fagyikelyhet és indultunk vissza az autóhoz. A visszaút kalandosra sikerült, cirka másfél óra alatt értünk haza, ez annak volt köszönhető, hogy életemben először eltévedtem és nem tudtam hol vagyok (leszámítva a pár tucat főiskolás és egyetemi éjszakát:)). Kari ezt végigaludta mellettem és csak akkor konstatálta a helyzet komolyságát (ergo felébredt:)), amikor sűrű káromkodások közepette állok egy falu temploma előtt a kocsival és körülöttünk kóbor kutyák nyüzsögtek.

Ezután, újfent alapos és up-to-date asszisztensemnek köszönhetően megtaláltuk a hazafelé vezető utat.

És elérkezett a másnap...

Dél körül csekkoltunk ki a kempingből és utunk északra vezetett, célunk az Isztriai-félsziget csúcsa volt, Umag és környéke. Bevallom, ez már nekem is ismeretlen terep volt, de gondoltuk, majdcsak lesz valahogy. Lett is, de nem úgy, ahogy elterveztük.

Umag unalmas és drága. A környéken nincsenek olcsó szállások, tömegjelenségek viszont annál inkább.

Útközben megálltunk egy benzinkútnál légnyomás-ellenőrzésre és miután nyomtunk a kerekekbe egy kis levegőt, lemostuk a kocsit is. A tempó olyan eszeveszett volt, mintha egy általános iskolai ecsettel festettünk volna ki egy szobát. Szóval nem gyors.

Umag után északra mentünk tovább és a határ előtt végső elkeseredésünkben már bármilyen megoldás érdekelt volna minket, így akadt utunkba egy nudista kemping. Megbeszéltük, ha hasonló áron lesz, mint az előző pár szállásunk, akkor levetkőzzük a gátlásainkat és a ruháinkat erre az egy estére és megmutatjuk a lakosoknak, hogy mégis mi a magyarok istene. A recepción komikus jelenetek játszódtak le, a két pultossal hatalmas röhögések és megvilágosodás árán végül nem vittük el a szállást, mert sajna drágább volt, mint egy rendes kemping. Sajnáltuk, egy élménnyel kevesebbek lettünk, de majd legközelebb:)

Át a határon, Welcome to Slovenia!

Az első kemping egy fiataloknak ajánlott kemping volt, de már a bejárat előtt nem volt kóser egyikőnknek sem. Azért bementem, lecsekkoltam az árakat és találkoztam egy nálam is magasabb szlovén sráccal, aki legalább 210 magas volt, csont vékony és hidrogénezett szőke haja volt, olyan fejjel megáldva, mintha Frankeinstein lett volna a faterja. Szóval nem volt egy épületes látvány. Ezt a helyet is passzoltuk és mentünk Piran fele.

Piran egy gyönyörű kisváros, a szlovén part és az Adria Monaco-ja. A városba autóval belépéskor óránként egy eurót kell fizetni, szóval nem csak úgy bemegy az ember és körülnéz, netán lerakja a kocsiját. Gyorsan húztunk is tovább a maradék 2(!) kemping felkutatására. Az első gyönyörű volt, de full house-zal ment, a másodikban pedig nagy nehezen tudtunk szerezni egy kempinghelyet. A recepciós itt egy szerb csaj volt és nagyon csípte a búránkat, mert ingyen zárt parkolót is felajánlott a szálláshoz. Feldobtuk a sátrunkat és épp egy vakondtúrásra, de ez csak este derült ki a pozíciók felvételekor. Ahogy lepakoltunk, lesétáltunk némi kajával a partra, hogy esti fürdőzzünk és megvacsizzunk. Végül olyan hideg lett, hogy kiültünk egy sziklára és csak naplementét néztünk egymás mellett és közben ettük a kolbászunkat óriászsemlével. Ezután lement a Nap és ezt már egymás karjaiban néztük meg. Filmbe illő jelenet volt. (Hüpp-hüpp:)) (de tényleg az volt;)

Aztán fel a sátorba, tábori fogmosás és elhelyezkedés a sátoron belül. Mivel ez nem jött össze, ezért 90 fokban elforgattuk a sátrat és végül Kari rövid, én hosszas szenvedés után elaludtam.

Hajónapló 2. nap - Medulin, Horvátország

Rövid gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy Premantura felé vesszük az irányt. Egy könnyed reggeli tisztálkodás után annyira nomádok lettünk, hogy az autó tetején csettintettük fel a laptopot és ott gépeztünk. Ez a kemping néhány lakója körében biztos elég komoly megrökönyödést váltott ki, de úgy éreztem, hogy a tegnap esti zuhanyzós jelenetünk után, amikor a dombtetőn lévő kivilágított vizesblokkban megtekintethették, ahogy lezuhanyozunk, már nem nagyon lehetnek titkaink a kempinglakók és közöttünk. Ezek után sikerült körülbelül 8 perc alatt összerakni a 2 másodperc alatt kinyitható sátrat, de annyi szenvedéssel, mintha legalábbis egy anakondát kellett volna besuvasztani a sátras zsákba. Végül ez is sikerült és elindulhattunk folytatni kalandjaink sorát.

Nem tartott sokáig utunk, ugyanis a kemping kapujától 50 métert tudtunk rendes tempóban haladni. Utána inkább álltunk, mint haladtunk, de legalább a hangulat jó volt. Lenny Kravitz-imitátorként próbáltam elütni az időt, Kari pedig kiélhette kiapadhatatlan kamerázási szenvedélyét.:)) Miután sikerült egy huszárvágással kijönni a dugóból és irányt változtattunk, már könnyebben ment minden. 20 perc alatt elértük Premanturát és nekiálltunk megint kempinget keresni. Az első egy kicsit drága volt, viszont a következő helyen legalább napi 10 eurót tudtunk fogni. Egy szlovén kemping volt, szlovén lakókocsikkal és potom áron lehetett megszállni. Annyira olcsó volt, hogy nem is sátorhelyet, hanem karavánt béreltünk rögtön 2 éjszakára. A kempingnek azért volt szlovén kézben, hogy a szlovének is tudjanak az Adrián nyaralni. Tudvalevő, hogy a szlovén-horvát barátság majdnem olyan szoros, mint mondjuk a magyar-szlovák, egyszóval utá ők sem egymás tenyeréből esznek. Ezért, hogy nehogy kizsákmányolják szegény szlovéneket, saját cégeik szervezik le a nyaralásukat. Egyébként minden nagyon korrekt volt a campsite-ban, tiszta és rendezett volt, bár nem sok időt töltöttünk ott.

Ahogy lepakoltunk, el is indultunk egy kicsit várost nézni, feltankolni kajával és elmenni fürdeni. Először a helyi ábécébe mentünk be, ahol sikerült egy pár zsömlét és szalámit venni egy kis joghurttal. Aztán a gyümölcsös, utána képeslap vásárlás és végül pénzváltás volt műsoron. Lassan eljött az idő arra is, hogy megmártóztassuk hab testünket a vízben, ezért elmentünk egyik kedvenc strandomhoz, mely Premantura határán kívül fekszik és rendkívül ideális a lazításra. De ahhoz, hogy bemehess, ki kell csengetni asszem 50 kunát / autó és le kell küzdened a Dakar-ralihoz hasonló terepet. Szerintem ez a része rendkívül szórakoztató, tényleg nagyon szép látvány a sziklák között rodeózni, de egy Yaris-t nem erre találtak ki. Végül, ha leraktad a kocsit, kinyílik a végtelen lehetőségek tárháza: keresd meg a saját strandod:))

Itt mindenki megtalálja, amire vágyik, legyen az kisgyermekes család vagy vagány, habiszti német huszonéves. Tudsz gyönyörű, átlátszó vízű, homokos parton is fürdeni, de ugyanígy mehetsz a gyönyörű, átlátszó vízbe 10-15 méteres sziklákról ugrálni. Mi a középutat választottuk, 3-4 méteres sziklák egy kis elrejtett öbölben. Tuti kis hely volt, el is döntöttük, hogy búvárkodunk egy sort, ami ilyen szép helyen elég látványos volt. Találtunk víz alatti barlangokat és sikerült kábé 5-6 méterről felhoznom egy gyönyörű kagylót is, amit beraktam a gatyámba és 5 percen belül el is hagytam. Easy come, easy go. Mikor visszaértünk és lehere leheveredtünk, elért minket is a jó helyek átka: nem marad titokban. Ez történt a mi öblünkkel is, de nem egy kisebb családot vagy egy nagyobb söröző kompániát kaptunk, á dehogy: egy osztálynyi olasz tinit. 5 perc alatt betekintést nyerhettünk a talján tinédzserek titkos beszélgetéseibe és kiderült, hogy Francesco nem is Francescaba szerelmes, hanem Sophiaba. Ez még minket is sokkolt, pedig nem ismertük egyiküket sem (sajnos). Mindenesetre nagy nehezen túltettük magunkat ezen a csapáson is és elkezdtünk ugrándozni a szikláról. Először laza fejesekkel próbálkoztunk, de végül a sok segges és hasas miatt elment ettől is a kedvünk, 10 próbálkozásból 10féleképpen ugrottunk fejest. Aztán váltottunk talpasra, ez egész jól ment egy darabig, aztán egyszer véletlenül sikerült terpeszben érkeznem és akkora terhelést kaptak a golyóim srácok odalent, mint Felipe Massa a Parabolicában.

Végül hazamentünk a haciendára és készültünk az estére a magunk módján:).

Este Pula volt terítéken, egy szolid városnézés és fagyizás után végigmentünk a sétálóutcán egészen a Colosseumig, ahol filmfesztivált tartottak éppen.

Visszafele beültünk egy étterembe, ahol a Kari tenger gyümölcsei salátát, én pedig csevapot ettem. Ezt vízzel akartuk leöblíteni, de miután kedvesem jege felolvadt a vízben, előbukkant belőle az ásványvizes üveg megfagyott kupakja. Egy gyors vízcsere után befejeztük a vacsit és mentünk haza, hogy újult erővel vágjunk bele az újabb napnak.

Isztria - Szlovénia - Velence - Szlovénia hegyvidéke egy kicsit rendhagyó módon

Hajónapló - 1. nap

Az első bejegyzést egy nagyon kellemes és kalandos utazásnak szentelem, melynek barátnőmmel, Karinával voltunk részesei. Mivel utazásunk rövidre, de annál élménydúsabbra sikeredett, ezért gondoltam, több részletben osztom meg túránkat.

Már indulásunk sem volt éppen hagyományosnak mondható, reggel Miskolcról indultunk unokatesóm esküvőjéről vissza Budapestre, hogy ott elkezdjük a pakolást, mivel erre se volt időnk korábban. Először nálunk kezdtünk, gyors póló, fürdőgatya és euróbegyűjtés, majd átrobogtunk Budára is, hogy a maradék cuccokat is felkapjuk, majd sipirc tovább. Messzire nem jutottunk, még igazán be sem melegedett az autó, mire újabb megállót iktattunk be: sátor- és búvárfelszerelés-vásárlás :). 

Sajnos a kinézett, low-cost sátrat nem tudtuk már elhozni, mivel elfogyott az összes áruházból. Kicsit szürreális élmény volt, hogy mindenki a sátor-részlegen próbálja beteljesíteni vásárlási szándékát. Mi sem voltunk restek, megpróbáltuk a következő, közepes árkategóriájú sátrat megvenni. Mondanom sem kell, esélyünk kezdett már halványodni, az eladó srác majdnem a képembe röhögött, amikor sátrak iránt érdeklődtünk. Ezt az országos szintű sátor-hiányt két tényezőre tudom visszavezetni: az egyik, hogy az országban szinte minden héten egymást érték a fesztiválok, a másik a magyar családok anyagi helyzete, sokan csak kempingezni tudnak külföldön. Mi perverzek vagyunk/voltunk (nem csak emiatt:)), és alapvetően a sátrazást tűztük ki célul és a szállásra a lehető legminimálisabb összeget szánni. Végül olyan jól sikerült akciónk, hogy sikerült éppenhogy megvennünk egy 15 ezres sátrat. Előnye, hogy 2 másodperc alatt fel lehet állítani. Erre később rá is jöttünk, viszont a sátorszedés technikájára később visszatérek. Ezután gyors búvárfelszerelés vásárlás és sikerült még egy amerikai foci és egy strandröpi-labdára is szert tennünk.

Legnagyobb vételünk azonban egy féltenyérni nagyságú, 2000 forintos dinamós lámpa volt, ami ugyanazon az elven működik, mint a régi filmekből ismert "biciklit tekerő ember adja az áramot" történet. Ennek később sok hasznát vettük:))

Gyors tankolás után zúztunk a határ fele, le szerettem volna érni sötétedésre a tengerhez. Ez majdnem sikerült is, csak 50 kilométerrel maradtunk el a tervtől, de a késői induláshoz képest szép időt futottunk. A lényeget nem említettem: célunk Horvátország, azon belül az isztriai félsziget legdélebbi szeglete volt, a Pula-Medulin-Premantura háromszög. Ahogy elértünk Rijekába, már teljes sötétség és kihalt utak vártak minket. Annyira nem volt kivilágítva az út, hogy sok helyen teljesen "vakon" vezettem. Végül Pula előtt 30 km-el megálltunk, egy rendkívül barátságos becsületsüllyesztőnél, aztán folytattuk utunkat tovább Pulába.

Pula az egyik legszebb mediterrán város, ahol valaha megfordultam és sok gyerekkori élményem is kötődik ehhez a városhoz. Ahogy éjszaka megérkeztünk a városba, olyan érzésem volt, mintha visszamentünk volna kicsit a történelembe. De erről is majd később bővebben...:)

Pulában is kinyújtóztattuk végtagjainkat és elkezdtük szórni frissen váltott kunánkat a benzinkútnál. Aztán egy kis tekergés után kimentünk a városból kemping után kutatni. Sikerült eljutnunk egészen Medulinig, ami nekem szintén hazai pálya volt, bár azt a részét 14 év után elég nehéz volt a sötétben betájolnom. Végül egy svéd külsejű, talán helybélitől érdeklődtünk kemping után, aki, miután meglátta a magyar rendszámot, tökéletes magyarsággal igazított el minket a város legnagyobb kempingjébe. És hogy ez miért érdekes? 1994-ben Medulin nem volt több, mint egy csöndes, már-már unalmas kis halászfalu, mely mára már annyira elturistásodott és Pula is annyira kiterjesztette csápjait a környező falvakra, hogy akaratlanul is egyfajta külvárosává vált a régió központnak. Mondanom sem kell, mindenhol apartmanok, szállodák és kempingek.

A kemping, ahol első éjszaka végül megszálltunk a tengerparta épült, és a part egy részen olyan keskenyre szűkül, hogy csak egy 10 méter szélességű hídon lehet továbbmenni a kemping belséjébe, ami egy gyönyörű félszigeten fekszik. Mi ebből akkor nem sokat láttunk, viszont én még emlékeztem a régebbi nyaralásunkra, amikor itt még vadkemping volt és szabadbejárás volt a földnyelv végéig. Mára ez megszűnt, motoros és biciklis őrök járőröznek éjjel-nappal a kemping területén.

A kempinghez éjféltájt érhettünk és az ügyeletes recepciós sráccal sikerült kibuliznom, hogy erősen kedvezményesen, természetesen mindenféle nyomtatványok nélkül kapjunk sátorhelyet és belépőt. Miután lepakoltunk, melyre különös figyelmet kellett fordítanunk, hogy minél közelebb legyünk az elektromos dobozhoz, elindultunk felfedezni a kempinget és lementünk csekkolni a tengerpartot is. Miután leültünk a parton és elkezdtük falatozni az előző napi esküvőről kapott sütiket és átöleltük egymást, nyugodtan mondhatom, hogy nálunk boldogabb és nyugodtabb páros nem volt közel s távol az egész mediterrán térségben. :)

A kempingben jó európai mintát követve vizesblokkok vannak, de a zuhanyzók westernfilmet idéző lengőajtókkal voltak zárhatók és én úgy néztem ki emögött az ajtó mögött, mint egy elégedett ló a karámban. Aztán dinamikusan összeraktuk a 2 másodperces sátrunkat a dinamós lámpával és bebújtunk (nem mondom hányszor és hogy, ezt meghagyom a Karinak - szerk:)), hogy egy kicsit hunyjunk, mielőtt folytatjuk utunkat.